Citadella ajándékbolt
Szabadság ajándékbolt
Citadella kávézó
Kürtőskalács
Szabadság kávézó
Citadella Büfé
A Citadella déli és északi kilátópontjain sétálva nincs olyan tekintet, amely ne időzne el hosszasan a Duna pesti partján magasodó, neogótikus csodán, az Országházon. Az épület látványa annyira összeforrt a főváros képével, mintha mindig is ott állt volna, holott a 19. század végén a Tömő tér – a mai Kossuth Lajos tér – területe egy rendezetlen, mocsaras, szemétlerakónak használt Duna-parti sáv volt. Steindl Imre építész álma és a magyar mérnöki tudás kellett ahhoz, hogy a süppedős talajon felépüljön a világ egyik legszebb parlamentje.
Az építkezés 1885-től közel két évtizeden át tartott, és igazi nemzeti ügynek számított. A korabeli döntéshozók szigorú feltételt szabtak: az Országházhoz kizárólag hazai építőanyagokat, hazai mesterembereket és magyar ipari termékeket lehetett felhasználni, a kőbányák mészkövétől a díszes Róth Miksa-üvegablakokig és a Zsolnay-kerámiákig. A gigantikus épületet egy mélybe süllyesztett, masszív betonmedencére alapozták, hogy ellenálljon a Duna áradásainak és a talajvíz nyomásának, belső terét pedig kora legmodernebb gőzfűtési és jégtömbös hűtési technológiájával szerelték fel.
A hatalmas vállalkozást egy 1882-ben kiírt nemzetközi tervpályázat előzte meg, amelyen Steindl Imre neogótikus víziója aratott diadalt. A választás nem volt véletlen: a csipkézett tornyok, a karcsú pillérek és az égbe törő ívek a londoni Westminster-palota mintájára a parlamentarizmust, a polgári szabadságjogokat és a nemzet függetlenségét szimbolizálták. A sors iróniája és egyben a magyar építészet gazdagságának bizonyítéka, hogy a pályázat veszteseinek – Hauszmann Alajosnak és Bukovics Gyulának – a terveit is megvalósították közvetlenül az Országház tér túloldalán, így jött létre a mai Igazságügyi Palota (a Néprajzi Múzeum korábbi otthona) és a Földművelésügyi Minisztérium lenyűgöző együttese.
A számok és a méretek mind a mai napig tiszteletet parancsolóak. Az épület hossza 268 méter, szélessége 118 méter, és összesen 691 helyiséget foglal magába. A falak felhúzásához negyvenmillió téglát használtak fel, a belső terek lenyűgöző, szinte pazarló díszítéséhez pedig félmillió díszkövet és negyven kilogramm 22-23 karátos aranyat dolgoztak be az aranyozók. A tökéletes szimmetriára épülő alaprajz nem csupán esztétikai célokat szolgált: a két teljesen megegyező ülésterem a korabeli kétkamarás országgyűlés, a Képviselőház és a Főrendiház egyenrangúságát tükrözte a középpontban magasodó kupolacsarnok két oldalán.
Az évtizedeken át tartó gigantikus munka azonban súlyos személyes áldozatot követelt alkotójától. Steindl Imre fáradhatatlanul, minden apró részletre kiterjedő figyelemmel irányította az építkezést, rajzolta a kőfaragványok és az asztalosmunkák mintáit, ám az idő előrehaladtával a látása rohamosan romlani kezdett. A sors tragikuma, hogy a zseniális építész a munkálatok végére teljesen megvakult, majd 1902-ben elhunyt, így élete fő művét – amelyet véglegesen csak 1904-ben fejeztek be – sohasem láthatta készen, a maga teljes, dunai panorámába simuló pompájában.
Amikor a Citadella falai mellől nézzük a 96 méter magas kupola arányait és a víztükrön megcsillanó tornyocskák sorát, nem csupán a törvényhozás házát látjuk, hanem a dualizmus korának legambiciózusabb, legmonumentálisabb kőbe zárt hitvallását.
